Izgalom.

         /Melanie szemszöge/

Este, amikor elment Jake, azt hittem mindjárt megőrülök. Látni akartam! Most azonnal. Nem tudtam, mi van velem, mert egészen elvoltam varázsolva.
- Igazán rendes ez a Jake, nem igaz? – kérdezte tőlem Mary.
- Igen, az – válaszoltam.
- És, egész este téged bámult.. hmm.. érdekes – kacsintott rám a drágalátos nagynénikém.
- Jajj, Mary, ne kombinálj! – mordultam rá viccelődve.
- Én sose tennék ilyet! Hiszen ismersz – majd egy „glóriát” rajzolt a feje fölé, és nevetett.
- Igen, túlságosan is ismerlek – kicsit megnyomtam, a túlságosan szót, mire még jobban nevetett.

- Na jó, én itt hagylak, a kombinációddal, és megyek lefeküdni. További jó fantáziálást – mosolyogtam rá.
- Rendben, elhiheted, hogy nem fogok unatkozni.

- Ebben biztos voltam. Na jó éjszakát!
- Viszont.
Lassan másztam fel a lépcsőre, ami hangosan recsegett a talpam alatt.
Szerelmes vagyok? Tényleg az lennék? Eddig 3 fiúval jártam, de egyiknél sem éreztem ezt. Mindegyikre úgy gondoltam, hogy úgy is vége lesz, nem fog sokáig tartani. De ez, ez más.. Úgy érzem, hogy majd szétrobban a szívem, amikor a közelemben van. Nem tudom, mit csináljak. Mi lesz, ha ő nem így érez? Ha csak áltatom magam azzal, hogy ő is szeret.
Ezen gondolkoztam egész este, ameddig egy farkasüvöltést nem hallottam. Megszoktam már, hogy itt vannak farkasok. De ez az üvöltés teljesen más volt, mint az eddigiek. Ez tele volt érzelmekkel? Azt hiszem.
Nagyon rossz volt hallgatni. Amint elhallgatott, fellélegeztem, de utána újra, és újra elkezdte.
Úgy döntöttem, elmegyek fürdeni, mert ezt már nem bírom. Mintha a farkas vágyakozna valamiért, amit nem kaphat meg.

Amint végeztem a fürdéssel már le is feküdtem aludni. Könnyedén elaludtam, mert kimerített ez a mai nap. Jake járt az eszemben amíg ébren voltam, és a farkas. Olyan szomorúnak hallatszott a hangja..

Reggel nagy világosságra ébredtem. Meg is lepődtem, mert Forksban nem minden nap süt a nap. Ránéztem az órámra, és láttam hogy fél 10 van. Úristen fél 10? A francba, elaludtam. Rohamtempóban elmentem zuhanyozni, megreggeliztem, felkaptam a táskámat, és 10 órára bent is voltam a suliba. A 3. óra kezdetére pont beértem. Földrajz órán mindig Bella mellett ültem.

-         Nocsak ideértél? – kérdezte Bella.

-         Igen, csak elaludtam. Nem tudom mi van velem. Sosem szoktam elaludni.

-         A lényeg, hogy ideértél nem? – mosolygott rám.

-         De.
Mr. Banner. Pont abban a pillanatban ért be az osztályterembe. Átvettük a Földet részletesebben, majd számításokat végeztünk, én pedig buzgón jegyzeteltem, bár a gondolataim jócskán nem a földön jártak. Jacob járt az eszembe, ahogy nézett, amikor találkozott a pillantásunk, a viccelődései. És az a gondolat, hogy ma megint ott lesz nálunk, hát az felemelő volt. Ilyenkor kívánom azt, bárcsak itt lennének a szüleim és a testvérem. Bárcsak velük is megoszthatnám ezt. Igaz Mary-vel megtehetném, de ő mégsem az anyukám.. Ilyenkor jövök rá, menyire hiányoznak. Töprengésemből Bella ébresztett fel, azzal hogy oldalba bökött. Nem tudtam, mit szeretne ezzel, utána körbenéztem és rájöttem hogy Mr. Banner engem néz, és válaszra vár.

-         Elnézést tanár úr, nem figyeltem. Megismételné a kérdést?

-         Jobban tenné, ha odafigyelne Miss. Brings.

Nem ismételte meg a kérdést, inkább tovább tartotta az órát. Szerencse, amúgy is tök hülye vagyok Földrajzból. Főleg ha számításokat kell végezni, hát az a halálom..

A földrajz óra után volt még egy nyelvórám, egy fizikám és egy törim. Majd elmentem ebédelni.

-         Héy, Mel. – szólt oda egy ismerős hang, de nem tudtam merről. – Meel, erre! – Én persze forogtam össze-vissza az ebédlőbe, mint egy hülye aki elvesztett valakit. Aztán végre rátaláltam Bellára, az egyik sarokban ült a Cullen testvérekkel. Intett, hogy üljek oda.

-         Óóó, sziasztok. Bocsi Bella, nem láttalak. – mosolyogtam rá.

-         Nyugi, kb. úgy viselkedtél mint én két éve, amikor új voltam itt. – nevette el magát, ahogy visszagondolt.

Csendben ebédeltünk. Vagyis inkább csak Bella meg én, mivel Cullenék nem ettek semmit. Furcsa volt.

-         És, lesz még valamilyen órátok? – kérdeztem.

-         Biosz. – mondta Bella és Edward kórusban, majd egymásra nevettek. Ezen nekem is nevetnem kellett.

-         És nektek? – intettem a többiek felé. – Rosalie, mint mindig, bosszúsan meredt rám, bár nem tudtam miért.

-         Állampolgár ismeretek – mondtam Emmett.

-         Nekünk nem lesz óránk. – mondta Alice csilingelő hangon, magára és Jasperre mutatva.

-         Értem. – mondtam.

Rosalie nem válaszolt a kérdésemre.

Ebéd után elköszöntem tőlük, és siettem haza. Elkellett még pakolnom, mielőtt jöttek Blackék. Elég nagy kupi volt otthon, nem szeretünk pakolni Maryvel. De azért néha muszáj. Elővettem tehát az ős öreg porszívónkat és kiporszívóztam az egész házat. Ez eltartott egy ideig, majd elpakoltam az ebédlő asztalról, és mindent a helyére raktam. Büszke voltam magamra, mert így még egyszer sem takarítottam.

Egyszer csak kulcs csörgést hallottam.

-         Mary, te vagy az?

-         Persze, hát ki más lenne?

-         Jó-jó.

-         Segítenél? Vásároltam még pár dolgot.

-         Persze. – kimentem az előszobába, és nolám mit látnak szemeim, 3 nagy szatyor kaja.

-         Mary, te kinek akarsz ennyit főzni? Hat család jegesmedvének? – nevettem fel, amikor megláttam a szatyrokat.

-         Ha-ha-ha. Nem, csak nem tudom mit szeretnek Billyék.

-         Így már minden világos, de ennyi kaja az égvilágon nem fog elfogyni!

-         Gyűjtögető életmódot folytatunk, és eltesszük télre. – viccelődött nagynéném.

-         Jó, hová pakoljam ezeket? – majd rámutattam a kos kajára.

-         Csak vidd be őket a konyhába, úgyis mindjárt főzni fogok.

-         Rendben. – mondtam – és mi lesz a vacsora?

-         Úgy gondoltam, csinálok töltött csirkét, zöldségkörettel, tört krumplival, hasáb krumplival, nem lehet tudni, hogy melyiket szeretik, és valami mártáson is gondolkodtam, szerinted mi lenne jobb? Savanyúság, vagy tartármártás?

-         Úristen, mennyi maradék fog ebből maradni szerinted?

-         Semennyi – jelentette ki büszkén. – amit én megfőzök azt ti megeszitek, egy hajszál sem maradhat belőle.

-         Vagy úgy. – nevettem el magam.

-         Mindegy, megcsinálom.

-         Tedd azt! És amúgy mikorra jönnek a vendégeink?

-         Hupsz, azt elfelejtettem mondani nekik. – szégyenkezve leült, és nevetett.

-         Hogy lehetsz ilyen feledékeny? – nevettem vele. – felhívom őket, hogy jöjjenek olyan 8 órára?

-         Az tökéletes lenne.

Gyosan bementem a nappaliba, és már tárcsáztam is a számot. Két csöngés után már fel is vették.

-         Haló Black lakás. – szólt bele Jacob a kagylóba.

-         Szia Jacob, Melanie vagyok.

-         Ó, szia Mel.

-         Szóval csak annyit szerettem volna, hogy Mary ugye nem mondta, hogy hányra gyertek vacsorázni, szóval, olyan 8 óra megfelelne?

-         Persze, tökéletes. Ott leszünk.

-         Okés, hát csak ennyit szerettem volna, akkor majd beszélünk, szia Jacob!

-         Szia Mel!

Letettem a kagylót, és éreztem, hogy a pulzusom a kétszeresére nőtt. Jesszus, hogy hathat egy fiú HANGJA így rám?

-         Na, beszéltél velük?

-         Igen, 8-ra jönnek.

-         Remek!

-         Na hagylak főzni, megyek fel.

-         Oké.

Gyorsan felszáguldottam a lépcsőn, és elmentem zuhanyozni, közben nagyon vártam a 8 órát.